Az Egyházaskozáron töltött hétvégén sok ismeretet, tapasztalatot gyűjtöttünk. Igazán 

hasznosan telt az idő, hiszen a rengeteg program mindig elfoglalt minket, így sohasem 
A tábor gyönyörű környezetben található, barátságos, nyugodt, hangulatos. A 
szállásadóink is mérhetetlen nagy szeretettel fogadtak minket. Az ételek ínycsiklandóak 
voltak. A kemencés pizzától, a szilvás gombócon át, egészen a nutellás kalácsig minden 
finomságot ehettünk.
Az istállóban kedves lovak, édes pónik, újszülött kiscicák, ugrándozó nyuszik, bégető 
birkák, pajkos kutyák és még sárban hempergő mangalicasertések is laktak. Minden napra 
jutott valami érdekesség. Már az első nap a mecseknádasdi kilátóhoz vezetett utunk, majd a 
szálláshoz tartozó tó partján sétálgattunk.
A második napon már több program is volt, mint például a Magyaregregy-Máré 
vára „bevétele” és a délutáni szabadprogramok. Ebéd után sokan álltak sorba a kovácsolásnál, 
de volt, aki inkább festegetett gipszfigurát, karkötőt font, gyöngyöt fűzött, csipeszlepkét 
készített vagy éppen a „Faluportya” vetélkedőben vett részt. Sötétedés után mindenki 
vastagon öltözött, a cipőfűzőjét szorosra kötötte, zseblámpát vett a kezébe és útnak indult 
egy élményekkel teli éjszakai „Holdfény” túrára. Hol esett az eső, hol egy-egy meredek lejtő 
próbálta akadályozni előrehaladásunkat, de mindezek ellenére mindenki jól érezte magát és 
remek élményekkel tért nyugovóra.
Harmadnap már hazafelé vettük utunkat, de nem maradtunk ezen a napon sem program 
nélkül. Az Abaligeti Cseppkőbarlangban és a Denevérmúzeumban ismét érdekes, lebilincselő 
és nem mindennapi jelenségeket, illetve információkat láttunk, hallottunk. A zengővárkonyi 
Tojásmúzeumot és Tájházat is megtekintettük, ahol a régi tájházak jellegzetes berendezéseit 
láthattuk, a Tojásmúzeumban pedig lélegzetelállító tojásmintákkal ellátott míves tojásokban 
gyönyörködhettünk. Estefelé értünk haza, s mindenki örült, hogy végre a saját ágyában 
aludhat.
A háromnapos kis ”hosszúhétvégénk” igazán jól telt el. Fájó szívvel búcsúztunk, hiszen 
valóban jó dolgunk volt a táborban, mindenki szeretett volna még maradni. A programok 
jól szervezettek, izgalmasak és nem mindennapiak voltak. Jó volt részesévé válni és 
boldogsággal tölt el, hogy elmondhatom: „én is voltam ott”.
 
Zámbó Zsófia 8.f Batsányi János Gimnázium, Csongrád