Egyházaskozáron jártunk
Egy szép tavaszi napon - amely már lassan a nyári időre hasonlított, - iskolánk kirándulási
célpontja Egyházaskozár lett.
Mit is mondhatnék! Az utazás elég hosszú volt, de megérte megtenni ezt az utat, mert nagyon
sok kalanddal és élménnyel gazdagodtunk.
Egyházaskozár az én szememmel elég nagy falunak látszott, aminek még a felét sem láttuk.
De persze elég nagy részét felfedezhettük és megismerhettük a „Faluportya” nevű versenynek
köszönhetően, ahol csapatokban kellett járni a faluban, és az volt a dolgunk, hogy szerezzünk
információkat a településről az adott feladatsor alapján.
Egy tiszta, csendes és nyugodt faluban sétálhattunk. Emellett a vendéglátás is kiváló volt. A
mi helyünk a Szuppi Ifjúsági Szállóban volt, ahol a svédasztalt és a pizzát sosem felejtem el.
De nem csak remek ételek voltak, hanem számtalan lehetőség, hogy jól érezzük magunkat.
Ilyenek például a kis focipálya, amin a legtöbb vicces élményt szereztük, valamint a kis színpad,
ahol dráma játékokat játszhattunk. Ott volt még a tábortűz is, az állatsimogató a sok-sok lóval,
kecskével, mangalicával, a pici cicákkal, a kutyusokkal, valamint a csacsival, a büfé és sok más.
A szálláshely pedig az igényeinket maximálisan kielégítette.
Minden napra jutott program. Az én kedvenc programjaim az esti tevékenységek voltak. Például
kimentünk éjszaka az erdő melletti foci pályára, rókavadászatra. Megvártuk, míg teljesen
besötétedik, és így még bújócskáztunk is egy jót. A másik kedvencem a „Holdfénytúra” volt,
ami éjszakai túrát jelent a sötét erdőben, zseblámpával a kézben. Itt a veszélyes helyeken
csak csúsztunk, keltünk és másztunk, de ettől volt igazán izgalmas, nekem legalábbis. Ezen
kívül felmászhattunk Mecseknádasdnál a kilátóba, valamint Magyaregregy-Máré várát is
megtekinthettük, és a történetéről is ismeretet szerezhettünk. Kovácsolhattunk egy kovácsmester
segítségével, valamint kézműveskedtünk is, aminek a keretében volt karkötőfonás, gyöngyfűzés,
gipszfigura kifestése, valamint csipeszlepke készítése. A három nap elteltével hazafelé menet
megálltunk pár helyen. Abaligeten megcsodáltuk a cseppkőbarlangot, ami valami elképesztően
szép volt mindenki számára. Emellett megnéztük a Denevér Múzeumot, Zengővárkonyban a
Tojásmúzeumot és a Tájházat is, ahol a fényképezőgépek gőzerővel kattogtak.
Úgy gondolom mindenki számára nagy élmény volt ez a három nap, amit Egyházaskozáron
töltöttünk, és ki tudja! Lehet, hogy eljutunk oda még egyszer!
Bali Richárd 8. o. Szent László Általános Iskola, Csanytelek